Vidámparki játékok
Hideg téli reggel volt aznap, mikor megérkeztek az első,
szépészeti plasztikázásra váró vendégeink.
Kényelembe helyezték magukat a fagyott,tágas udvaron.
A szerencsésebbek fedél alá kerültek vagy fóliatakarót kaptak,
hogy jobban viseljék a nem kifejezetten táborozós időjárás viszontagságait.
Legelőször a bohócos körforgó néven ismert
játékon szereplő baráti társaságot vettük kezelésbe.
A kopottarcú bohóc bácsi, a nyuszi hármasikrek, a két elefáni és
a tigris vonásokkal erősen ellátott mackó,izgatottan várakoztak
hiszen nem tudták, hogy mi vár rájuk. Persze a jól bevált 220-as csiszolópapír
gyorsan lemosta a félelem minden jelét az arcukról és a biztos alapot nyújtó szórókit
után már tudták,hogy ez itt a megújulás ideje.Természetesen a nagy mókamester
bohócbát mint igazi nagyöreget,az idő jobban megviselte így neki
új kézfejet is kellet készíteni. Ez az új érzés mindössze másfél napig tartott neki,
mert egy szerencsétlen mozdulat és az azt követő arcraesés után újra meg kellett operálni.
Így miután többször lett új keze mint Luke Skywalker-nek, ő is készen állt a frissítő festésre.
Az élénk színek megtették hatásukat és friss üdeséggel ruházták fel őket.
A végső formához már csak a munkahelyüket, a forgó talapzatot kellett felújítani.
Ehhez egy kis kusza pálmalevél díszítésre és egy kis festésre volt szükség.
Miután minden apróságot elsimítottunk rávethettük magunkat
a következő kihívásra, a Mini Velencére.
Itt 6 darab kalózhajó kering a fóka és a halacska által uralt barna kupac körül.
Mivel a Velencére utaló motívumok és jellegzetességek csak a játék nevében szerepeltek,
bátran változtathattuk meg a témát és a külsőt.
A barna kupacból, növényektől burjánzó szigetet készítettünk kincsesládával a tetején ,
a hozzátartozó őrzővel együtt.A ládába felbecsülhetetlen értékű
karácsonyi díszeket helyeztünk, ami biztosan beindítja a Doktor Indián János típusú
kincsvadászok kalandvágyát.Persze a szigetet megközelíteni csak a kalózhajókkal lehet.
Ezeket átfestettük, új bambusz árbocot és gyantával megkent vitorlákat kaptak,
melyek így letaszították a Fekete gyöngyöt a trónjáról a legveszedelmesebb kalózhajók versenyében.
A figyelmesebb látogatók észrevehették, hogy a hajót díszítő kapitányok között
bizony ott szerepel Sly névvel ,Rocky ősatyánk arcképe is.
Végezetül a díszlemezek dekorálása maradt,melyre a játék új nevét írtuk ami nem más mint a "Kincses sziget"
Most már bevallhatjuk, hogy a név választás nem volt olyan nehéz feladat, mint ahogy elsőre tűnik.
Legközelebb újabb játékokról mesélünk. Addigis kellemes nyarat és pihenést kívánunk!
Képek: |
![]() |


