AirbrushVerseny - Ravenna


...Sokan eljöttek az átadásra, művészek, barátok, az airbrush festészet iránt érdeklődők egyaránt. Csak egyvalaki volt aki nálam messzebbről érkezett, ő pedig Adrian Dedea aki Romániából utazott Ravennába. Ketten feleltünk a verseny nemzetköziségéről.
A zsűri több szempontból is értékelte a nevezetteket. Első ízben minden megjelent versenyző kapott emlékoklevelet és pár apróságot emlékűl. Másodszor kiosztottak 4-4 emlékplakettet a téma illetve a pisztolyhasználat elismeréséért. Ezután jött a 3 nagydíj, aminek egyikét nekem adták át. Ez a legjobb airbrush technika használatának díjja volt. CRISTINA BETTIN kapta a legjobb témafeldolgozásért, LAURA MICHELI pedig a legeredetibb ötletért járó díjjakat. A verseny fődíjjai pedig a következő képpen alakultak: 3. ADRIAN DEDEA – Románia, 2. GIULIA RIVA, és az 1. LARA SELVA.
És ez még nem minden! Különdíjként kaptam még egy Hansa airbrush pisztolyt egy öltönyös úrtól, amit még ki kell derítenem, hogy miért, mert sajnos az olaszom még erősen akadozik és nem értettem. Aztán pedig 12 művész képe kapott helyet a 2009-es Linea Rosa naptárban amiből mindegyikünk hazahozhatott egyet.
Mindent egybevéve tehát, idén előbb jött a karácsony mint gondoltam. A szervezés, vendéglátás fantasztikus volt és végre személyesen is megismerhettem egyik nagy kedvencem és nyugodtan mondhatom, hogy példaképem: ALBERTO PONNOT. Az állófogadás alkalmával, amikor a sok elégedett díjjazott a tortával és a pezsgővel volt elfoglalva, előkapta két festményét amit épp magával hozott. Két perc alatt sikerült porig rombolnia az önbizalmamat és hitemet abban, hogy talán már vannak elismerésre méltó alkotásaim. Más dolog újságban, képen látni azt amit ott élőben láthattam. Ahogyan azt már valaki okosan megállapította: Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa milyen keveset is tud.
Gratulálok minden kedves művésztársamnak és köszönök mindent MARIO ROMANINAK a nagyszerű szervezésért!


Képek:

Vissza a hírekhez